Helytörténeti túráink

 

“Barangolás Babaton”

A túra célja, hogy bemutatásra kerüljön a várostól nyugatra található, történelemben gazdag területet.

Kiindulópont a Máriabesnyői templomnál a Grassalkovich-filagoria.
A főúttól balra elterülő erdőben található a Papp Miksa forrás (a Babatvölgyi tavak és autópálya) az első megálló. Ezt követően tovább északra haladva a szántóföldeken, keleti irányból fordul rá a túra az egykori Babati templom maradványaira. Innen a visszaút a templomhoz vezetve érinti a Babatpusztai istállókastélyt.

A túra útvonala GPX fáljban is elérhető.

Letölthető dokumentumok

“Barangolás Babaton” térképvázlat

Felfedezőtúra a régi vasúti vonal mentén

A túra célja, hogy Gödöllő régi vasútvonalán felfedezhessük azokat az elfeledett történelmi jelentőségű területeket amelyekről igen kevés forrással rendelkezünk.

Kiindulópont a gödöllői tűzoltóság, ahol a vasúti vágány jobb oldalán haladunk a régi vasúti töltésen. A hídon áttérve a bal oldalra megtalálható a Besnyői-patak forrása. Itt a forrást követve elérjük a régi vasúti bevágás egyik végét és ezen végighaladva a gödöllői országos összehasonlító alapvonallal ismerkedhetünk meg. Ezt követően felmászhatunk a gödöllői földvárhoz, majd a bevágást követve, a város fenyvesi részén haladva elérjük a “rókalyukat”. Innen az egyetemi erdőn át, elérjük a premontrei temetőt, az egyetemet és a vasútállomást. A túra útvonala hamarosan GPX fáljban is érhető lesz. További dokumentumok feltöltés alat!

 

“Felfedezőtúra a régi vasúti vonal mentén” térképvázlat

“A Haraszt rejtet kincsei”

A túra célja, hogy a város nyugati részén található Haraszti erdő és környékének történelmileg jelentős pontjai és részei egy könnyed kirándulás alkalmával megtekinthetőek legyenek.

Kiindulópont a Pozsonyi csata emlékoszlopa, majd az állattelep (MAFILM) bal oldalán haladva a Human üzemet érintve megtekinthetjük egy régi Haraszti kilátó maradványait az autópálya mellett. Innen visszafelé a Vadászház útján haladva elérjük a ,,Nyaktörőt” és a Püspök forrást. Ezt követően az erdőn át megközelíthető a Pusztaszentjakabi-tó, majd egy nagy körívben az erdőn keresztül érünk vissza a Vadászház útra. A túra útvonala hamarosan GPX fáljban is érhető lesz. További dokumentumok feltöltés alatt!

“A Haraszt rejtet kincsei” térképvázlat

Gödöllői Városi Múzeum