Gyarapodó gyűjteményünk 2012–2016

Gyarapodó gyűjteményünk 2012–2016

Időszaki kiállítás a Gödöllői Városi Múzeumban

A Gödöllői Városi Múzeum idén ősszel egy olyan rendhagyó időszaki kiállításra invitálja a látogatóit, amelyre csak minden ötödik évben kerül sor. Az új kiállításunkon azon műtárgyakat kívánjunk bemutatni az érdeklődők számára, amelyek  2012 és 2016 között ajándékozás és vásárlás útján kerültek a múzeum gyűjteményébe.

Az említett periódus alatt több mint 7000 műtárggyal gazdagodott a múzeum. Ez a hatalmas mennyiség elsősorban adományozóinktól érkezett, illetve a pályázati lehetőségeket kihasználva további műtárgyakkal bővíthettük a már meglévő gyűjteményeinket.

Kiállításunk különleges jellegét erősíti, hogy minden ajándékozótól bemutatásra kerül egy-egy műtárgy.

Az új műtárgyaink közül külön említést érdemel a gödöllői művésztelepen alkotó Juhász Árpád-hagyaték, amelyet 2016-ban kapott ajándékba a múzeum: akvarellek, naplók, igazolványok, valamint a gyermekművészethez köthető alkotások (az utobbiakról egy tanulmány elérhető a honlapunkon is). Szintén ajándékozás útján került a múzeumba az időszaki kiállításon bemutatott két nagyméretű Sidló Ferenc szobor, illetve az állandó kiállításon bemutatott Önportré.

Múzeumunk cserkészanyagának legismertebb műtárgya Teleki Pál tiszteletbeli főcserkész tábori ágya, melyet 2013-ban dr. Teleki Géza, Teleki Pál unokája adományozott a városunk közgyűjteményének. A  következő esztendőben a Svájcban élő Danczkay Zoltán az 1947-ben megrendezett moissoni cserkész világtalálkozóhoz kapcsolódó relikviáit (igazolvány, jelvények) ajándékozta a múzeumnak. 2015 januárjában az ausztráliai Melbourne-ből kapott e-mailt a múzeumunk, melyben egy hölgy a 413. számú Csaba Cserkészcsapat működéséről érdeklődött. Mivel ez a csapat a hazai cserkészmozgalom 1948-as feloszlatásával megszűnt, s nem alakult újjá, a gödöllői közgyűjteménynek adományozta a csapat 1931-ben készített, 85×127 cm nagyságú, kiváló állapotban megmaradt hímzett selyemzászlaját.

Számban legnagyobb gyarapodás minden évben a helytörténeti gyűjteményünket jellemzi. Helytörténeti gyűjteményünkből azon műtárgyakat kívánjuk bemutatni, amelyek többek között a gödöllői oktatáshoz, lakáskultúrához, második világháborúhoz, viselethez és személyekhez kapcsolódnak.

Antikváriumi árveréseken is évek óta jelen vagyunk, folyamatosan kapunk gödöllői anyagokról értesítéseket, és így lehetőségünk van igen kedvező áron értékes anyagok, ritkaságok (képeslapok, fotóalbumok) megvételére.

Ezúton is köszönjük az ajándékozóink, adományozóink támogatását!