A babati völgy mindig megfelelő feltételeket biztosított az emberi élet számára. Régészeti leletek alapján már biztosan megtelepedtek az Aranyos patak mentén emberek a bronzkorban. 1934-ben az eső a Babatról Domonyvölgy felé vezető mélyút oldalából mosott ki a késő bronzkori urnasíros kultúra temetkezésére utaló fekete cserép urnaedényt, melyekben emberi maradványok voltak. A völgy középső részén a patak mentén fekvő Templom-tábla délnyugati részén szarmata településre utaló nyomok kerültek a felszínre. Különböző hombárok, edények, fazekak töredékei kerültek elő a földmunkák során.

Mivel a terület adottságai igen kedvezőek voltak így nem meglepő, hogy az Árpád korban is lakott volt a terület. Azonban Babat első írásos említésének idején, egy 1430-ban készült határjáró oklevélben már csak pusztaként említik a völgyet, ekkor már a településről nem esett szó. Tehát a török időkben a falu már biztosan nem létezett, valószínű, hogy a tatárok betörésének idejében pusztulhatott el. Így nem csoda, hogy a korábbi falu a feledés homályába merült. Temploma viszont túlélte a török időket és még évszázadokig állt. Állítólag a református templom egyik harangja is a babati templomból származott, azonban az I. világháború során a harangokat begyűjtötték és beolvasztották. Egy 1750 körüli kéziratos térkép még jelöli az épület pontos helyét, emellett az 1780-körüli Első Katonai Felmérés öreg templomként jelöli az objektumot. A későbbi térképeken azonban már nem szerepel a templomrom. Valószínű, hogy a babati majorság és az istállókastély építésének idején kitermelhették a régi rom köveit. A 19. század második felében Rómer Flóris már hiába kereste a templomromot. A hely, ahol a falu és temploma feküdt, már csak a földterület nevében élt tovább, mint Templom-tábla, de a település a köztudatból teljesen kiveszett.

A földművelés során a mélyszántás sok esetben csontokat, cserepeket dobott a felszínre. Az 1900-as évek elején több kincslelet is előkerült a környékről melynek során 1974 db érme került a Nemzeti Múzeumba. Az érmék jelentős része III. Béla és II. András idejéből származó dénárok voltak, de több külföldi érem is a kincslelethez tartozott. Az 1930-as évek végén, 1938-ban és 1939-ben Oszvald Arisztid premontrei tanár diákjaival együtt több alkalommal is végzett ásatásokat a területen. Ennek során megtalálták a korábbi templom körül fekvő temető számos sírját, 15-öt fel is tártak közülük, azonban hiába keresték magát az épületet. Több értékes leletet mint halántékgyűrűket, késpengét, ollót sarlót szegeket és pénzérméket is begyűjtöttek, melyek a II. világháború forgatagában vesztek el.

Végül 1990-ben mélyszántás során ismét csontokat és köveket forgatott ki az eke. Ekkor azonban már hivatalos régészeti feltárás kezdődött, mely sok kérdésre választ adott. Az ásatás során a templom és a temető egy része feltárásra került. Ennek során kiderült, hogy a kis méretű egyházi épület félköríves záródású szentélyéhez egy téglalap alakú hajó csatlakozott. A hajó és a szentély együttes hossza 9,8 méter, a hajó szélessége 6 méter volt. A templombelső kb. 20m2 volt, mely kb. 25-30 fő befogadására volt alkalmas. Az ásatás során derült fény arra, hogy a templomnak még az alapfalait is módszeresen kitermelték. Így az Árpád-koron belüli építésének pontos idejét nem lehetett meghatározni. A templom körüli feltárás során előkerült kerámiatöredékek kora Árpád-kori és Árpád-kori településre utalnak. A templom körüli temetőből ekkor 31 sírt tártak föl. A sírok többségében nem volt teljes a csontváz. Azoknak vagy csak részlete, vagy összedúlt maradványai kerültek elő. A sírok egy részénél az egymásra történő temetkezés nyomai is felfedezhetők voltak. Az egymásra-temetkezés arra utal, hogy a temetőt huzamosabb ideig használhatták, tehát a település is sokáig lakott lehetett.

Fábián Balázs
Néprajzkutató
Gödöllői Városi Múzeum