1933 májusában a Gödöllői Hírlap hasábjain vetette fel először az országzászló állításának az ötletét, az újság akkori főszerkesztője, Hovhannesian Eghia. Ekkor még úgy gondolták, hogy az emlékművet a Jamboree-ra el tudják készíteni, hogy a külföldi cserkészek is láthassák „A magyar nép mélységes fájdalmának égbe nyúló oszlopát”. Megalakult az Országzászló Bizottság 1933. június 29-én. Közben megindult az adományok gyűjtése, hogy a szűk határidőt tartani tudják. Olyan elképzelések is napvilágot láttak, melyek szerint gödöllői művészeknek kéne tervezni a felállítandó emlékművet, helyi asszonyok és lányok hímezhetnék a nemzeti lobogót, az építőanyagokat helyi kereskedők hordhatnák a helyszínre és a helyi iparosok készíttethetnék el az országzászlót. Ennek hatására a 106. Erzsébet királyné és a 107. Mike Imola leánycserkészcsapatok elvállalták a zászló megvarrását. A gyűjtés nyomán már július elején komoly pénzösszegek álltak a rendelkezésre. Szentgály Dániel a Gödöllői Takarékpénztár elnöke bejelentette, hogy az intézet 200 pengővel, az igazgatóság pedig további 70 pengővel járul hozzá a munkálatokhoz. Béky Ferenc pedig bejelentette, hogy az Erdőigazgatóság egy 12 méter hosszú simára faragott zászlótartó rúddal csatlakozik a kezdeményezéshez. Az intézmények mellett számtalan egyesület, társulat és magánszemély is támogatta adományaival az országzászló elkészülését. Gyorsan összejött 900 pengő az emlékmű számára, ez azonban nem fedezte a felállítás költségeit. Ekkor a községben tervezett és sokak által kritizált hangosbeszélő állomásra addig beérkezett adományokat az adakozók belegyezésével átcsoportosították az országzászló megvalósítására.  Július közepére a szobrászművészek vagy rajzban vagy pedig gipszmintában elkészítették a terveket, már csak a hely kiválasztásának problémája volt hátra. „Az országzászló csak olyan helyen állítható fel, ahol méltóképpen képviselheti a trianoni gyásznak azt a szívbemarkoló szomorúságát, ami az emlékmű felállításának a jogosságát indokolja.” A helyszín különösen fontos volt azért, hogy a terület alkalmas legyen a nemzeti ünnepeken a megemlékezésre, a központban jól megközelíthető helyen legyen és az átutazók is észrevegyék, „s előtte kalaplevéve tiszteleghetnek”.

A bizottság az országzászló helyéül a hősök emlékművével szembeni területet találta a legalkalmasabbnak, ahol a községi mázsa állt. Eleinte szóba jött, hogy a kastély előtt a bejárat mellett kellene felállítani, de ezt hamar elvetették. A bizottság július közepén felkérte a település elöljáróságát, hogy intézkedjen a mázsával kapcsolatban és a szóban forgó területet minél előbb parkosítsa. Azonban volt egy kis probléma a bizottság döntésével. Azt a helyet, amit kiválasztottak az emlékmű felállítására, már foglalt volt. A Jamboree Főparancsnoksága a területet már korábban igénybe vette és rajta egy utat alakítottak ki a nagyközönség számára, hogy a parkban lévő táborokat megközelíthesse. Mivel a bizottság ragaszkodott a helyhez, minden addigi erőfeszítés ellenére elszállt az esély az országzászló Jamboree-ra történő felállítására. Emellett belátta a bizottság, hogy a szűk idő alatt megfelelő emlékművet nem tudnak készíttetni. A döntéssel nemcsak a cserkész világtalálkozóig nem készült el az emlékmű, hanem a kezdeti lelkesedés után szép lassan elhalt az egész kezdeményezés. Több mint fél évig nem ülésezett a bizottság és a téma is a feledés homályába veszett.

1934 januárjában kezdtek el újra foglalkozni az országzászló felállításának témájával a településen. A helyszínnek továbbra is a korábban már kijelölt területet szerették volna. A település jegyzője ígéretet tett a mázsa elszállítására és a terület parkosítására. Azonban előrelépés nem történt az ügyben egészen augusztusig. A kérdéssel kapcsolatban ekkor ismét felbolydult Gödöllő lakossága és már az átadás időpontját is meghatározták. Ezt szeptember 23-ra tűztek ki, úgy, hogy még a helyszín sem állt kész az építkezés lefolytatásához. Az időpontot ebben az esetben a „Nemzeti Munkahét” első napjához, vasárnaphoz kötötték. Azonban megint csak egy hónap állt rendelkezésre az átadásig, mint a Jamboree előtt és az elmúlt egy esztendőben semmilyen munkafolyamatot nem indítottak el. Nem választották ki, milyen legyen az országzászló formája, nem varrták meg a lobogót, tehát borítékolható volt az újabb kudarc. Szeptember elején a bizottság a községházán kivitelre elfogadta Lizits Jenő építész tervét. E szerint az emlékmű verőcei faragott terméskőből épült. Az építmény három halomból állt, melynek középső halmára került a magyar címer, a két szélsőn pedig a vármegyék címerei kaptak helyet, melyeket az időhiány miatt majd utólag fognak az emlékművön elhelyezni. A középső halomból emelkedett ki az erdészet által elkészített 12 m magas zászlótartó rúd, melyen a félárbocra eresztett nemzeti színű lobogó kapott helyet. Az ipartestület vállalta, hogy az emlékművet a tagjaik díjazás nélkül felépítik. Nagy lendülettel kezdődtek meg a munkálatok. A település előjárósága a mázsát más helyre szállította át. Készültek a halmok, elkészült a 12 méter magas zászlótartó rúd is. De már szeptember közepén új időpontot kerestek az átadásra, mert esélytelen volt, hogy a munkát időben be tudják fejezni. Szeptember 23-ról ekkor még október 6-ra tették át az átadás időpontját. Azonban 1934 október 6-án szintén nem volt országzászló avatás Gödöllőn.

A már félig elkészült, de befejezetlenül hagyott emlékmű ügye 1934 decemberében került újra terítékre. Ősszel csak az alapzatot sikerült felépíteni. Az Országzászló Bizottság egy értekezletet tartott, mely résztvevői egyhangúlag kimondták, hogy az országzászló helye nem megfelelő az emlékmű számára. Holott ez volt az egyetlen dolog, ami biztosnak látszott addig az emlékművel kapcsolatban. Három javaslat is szóba került az értekezleten. Az első szerint minden maradjon a régiben és ott fejezzék be a munkálatokat, ahol elkezdték. A másik szerint az emlékmű kerüljön át a Hősök szobra mögötti parkosított területre. A harmadik javaslat azt mondta ki, hogy kerüljön az Erzsébet parkban a szikla előtti területre. Ekkor már a hármas halom formájával sem voltak elégedettek az értekezlet résztvevői. Mivel az ülésen nem tudtak egyik kérdésben sem megegyezni, ezért felkérték „Nagy Sándor m. kir. kormányfőtanácsos festőművészt, hogy kiváló művészi tudásával tegyen javaslatot az emlékmű méltó megalkotása és elhelyezése ügyében” Ezzel minden felelőséget áthárítottak a művészre.

Az ügy azonban ismételten lekerült a napirendről. Később, 1935 májusában már a képviselőtestület tárgyalta az országzászló ügyét. Határozatban mondták ki, hogy az emlékmű maradjon ott, ahol az alapzatot már felépítették és a formájában se történjen semmiféle változtatás, maradjanak az eredeti terveknél. Pedig ekkor már egyre többször csak kőkupacként emlegették a félkész építményt a településen. Sőt a helyi sajtóban már az új építménynek egy barokkos kivitelű országzászlót képzeltek el, ami a lehető legjobban illeszkedik a helyi barokk építészeti elemekhez.

1935 júliusában az Országzászló Bizottság ülésén Gödöllő főjegyzője, Hajlamász János arról számolt be, hogy a bizottság által többször kijelölt helyen a főtér, Hősök szobrával szembeni területen az emlékmű felállítása nem lehetséges. Azzal indokolta meg a döntést, hogy a terület nehezen parkírozható. Jócskán fel kell tölteni a területet, mely művelet után, a csapadékvíz a járdára esetleg a lakóházakba is befolyhat. A hely ellen szólt a közelben álló vendéglő terasza is, mely zavarta volna az emlékmű látképét, emellett „nem a vendéglők zajának zugába kívánkozik az elveszett országrészeket sirató félárbócra engedett zászló”. A főjegyző a lakosság negatív véleményét is tolmácsolta a bizottság felé az emlékmű kinézetével kapcsolatban. Így az ülésen újra előtérbe került az emlékmű formája körüli vita, mely szerint „… a gödöllői emlékmű az elgondolás és kivitel tekintetében nem a legutolsó. Azt nem lehet rá mondani, hogy művészi tekintetben minden kritikát kibír, …”. A vélemények megosztottak voltak, hogy maradjon vagy változzon az országzászló kinézete. Volt, aki a maradás mellett, volt aki, a változtatás mellett kardoskodott. A változtatás pedig a Nagy Sándor által tervezett emlékművet jelentette. „Ennek az új tervnek a művészi elgondolása messze túlszárnyalja a régit, égbe emelkedő karcsú, kettős kereszttel díszített kőoszlopa már a rajzban is eklatánsan képviseli az irredenta gondolatot…” Az új terv szerint az emlékmű építéséhez minden anyagot fel kell használni a bontásra ítélt emlékműből. Így a költségek a bontás és az újrafelállítás után is csak 300 pengő körül mozognak, a kőanyag teljes felhasználásával.  Hosszas vita után az Országzászló Bizottság végül új határozatokat hozott, melyek szöge teljes ellentétben állt a korábbi elképzelésekkel. A határozat értelmében a korábbi félkész emlékművet el kell bontani és azt Nagy Sándor tervei alapján az építőanyag felhasználásával újra kell építeni, az új helyén. Az új helyet pedig a központtól egy kicsit távolabb, a kastélytemplom előtt, az országút közelében egy parkosított területen jelölték ki, a Nepomuki Szent János szobor mellett, a Szent Imre herceg szoborral szemben. De voltak, akiknek ez a terület sem tetszett, mert szerintük a terület nem eléggé szembetűnő ahhoz, hogy mindenki észrevegye az országzászlót. A határozat után pár órával a munkások pontot tettek a vita végére, mikor a félkész emlékművet pár óra alatt elbontották és elhordták. Az országzászló összköltsége ekkora már elérte az 1400 pengőt, mely összeghez a község is jelentős részben hozzájárult. Természetesen az új emlékmű sem maradhatott kritika nélkül. Volt aki, egy emelet magas faragatlan kőből készült kőbástyának nevezte azt, aminek mint, durva kőhegy semmi keresnivalója nincs a barokk kastély és a szent szobrok közelében.

Végül a több éves huzavona után az emlékmű felavatására 1935. október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján került sor, a kastély melletti parkos területen. Az avatás délután 4-kor kezdődött, melyen a beszédet Schumann Patrik premontrei kanonok tartotta. Ugyanezen a napon az országzászló leleplezése után avatták fel a gödöllői születésű tábornok, Török Ignác szobrát, annak a helynek a közelében ahová eredetileg az országzászlót szánták.

A későbbiek során az országzászló az október 6-i megemlékezések színhelyévé vált. Minden évben az aradi vértanuk emléknapján ünnepséget szervezett a község Iskolánkívüli Népművelési Bizottsága az emlékmű elé. Emellett augusztus 20-án, Szent István ünnepén a Szent István Fiúotthon növendékei reggeltől estig díszőrséget álltak az országzászló mellett. De gyakori volt, hogy az iskolás csoportok időponttól függetlenül is tartottak megemlékezéseket az emlékműnél.

A visszacsatolások alkalmával tartott megemlékezéseknél is az országzászlónál gyűltek össze az emberek. Ezekhez kapcsolódott több olyan esemény is, melynek Gödöllő polgársága aktív részese volt. Felvidék magyar lakta területeinek visszacsatolása alkalmából Gödöllő felajánlotta, hogy Rozsnyónak országzászlót adományoz. Ezt, egy arra kijelölt bizottság vitte el az említette településre, sok- sok gödöllői lakos kísérete mellett.  Az útra 1938. november 20-án került sor mely alkalomból különvonatot indítottak Gödöllőről Rozsnyóra. Székelyföld anyaországhoz való visszatérése után hasonló folyamatok indultak el a településen. Gödöllő nagyközség országzászlót ajánlott fel Nagybánya városának. A korábbihoz hasonlóan ekkor is nagyszámú küldöttség kísérte a hivatalosan kinevezett bizottságot, mind autóbuszon, mind pedig vonaton. A zászlót, melyen a két település címere is helyet kapott, 1940. október 27-i indulással vitte Nagybányára a népes delegáció.