8 évvel az I világháború befejezését követően, 1925 tavaszán vetődött föl az ötlet, hogy emlékművet állítsanak a háborúban elesett hősök emlékére. Az anyagi forrásokat közadakozásból kívánták meg előteremteni, melynek elindítására kiváló alkalmat nyújtott május 31-én a világháborúban elesett hősök emlékére tartott megemlékezés.
Hovhanessian Eghia az 1925 júniusában tartott képviselőtestületi ülésen indítványozta, hogy a közgyűlés támogassa a hősök emlékének megörökítését. A kezdeményezés napirenden maradt, de komolyabb előrelépés nem történt az ügyben. A képviselőtestület végül 1925. december 28-án úgy döntött, hogy az emlékmű felállításának a tervét anyagi források hiányában elhalasztja.
Bő egy év múlva 1927 tavaszán úgy tűnt minden akadály elhárul a szobor állítása elől. A község képviselő testülete 1927.április elsejei ülésén határozatot hozott, hogy a háborúban elesettek emlékét szobor felállításával örökíti meg. A terv megvalósítására 15.000 pengőt szavaztak meg. A testület megbízást adott Siklódy Lőrincz szobrászművésznek az emlékmű elkészítésére. A művész 175.000.000 korona (14000 pengő) költséggel vállalta a munkát, mely az emlékműállításra szánt összeg tetemes részét jelentette.
A településen azonban nem mindenki értett egyet a szobor felállításának tervével. A hadirokkantak, özvegyek és árvák nemzeti szövetségének gödöllői csoportja megfellebbezte a testület által hozott határozatot. Úgy vélték, hogy az emlékműre fordítandó összeg egy kis részéből elég volna egy márványtáblát felállítani a községháza falán az elesettek nevével. A község pedig a fennmaradó összeget arra fordíthatná, hogy a legrászorultabb hadirokkantakat, özvegyeket, árvákat anyagilag támogassa. Emellett indítványozták, hogy a község forduljon a megyéhez, közösen pedig az országgyűléshez, hogy a királyi kastéllyal szembeni területen egy megfelelő méretű és kidolgozottságú hősi emlékművet állítson fel, állami pénzen. A szövetség indítványától függetlenül a vármegye a költségek csökkentése érdekében megszorításokat eszközölt és nem fogadta el a település szobor iránti kérelmét. A határozat előtt azonban a község a munkálatok elkezdéséhez már felvett 800 pengőt, így Gödöllő már nem hagyta veszni az emlékmű ügyét, tehát megfellebbezte a vármegyei határozatot.
1929-ben már nem az volt a kérdés, hogy legyen e hősi emlékmű, hanem az, hogy hol legyen. A község képviselőtestülete úgy határozott, hogy a település központjában a Hév közelében – a terület parkosítása után – a kocsi-piac helye lenne a legalkalmasabb. A gyalog-piac a helyén maradna, csak a kocsi-piacot helyeznék át a szomszédos Darányi utcába. A község ezen határozatát az érintett piacozók azonnal megtámadták és fellebbezést nyújtottak be az alispánhoz. A későbbi tárgyalások folyamán mind az elárusítók mind pedig a község vezetői számára megnyugtató megállapodás született. Így elhárult az akadály a szobor felállítása elől.
1929.júniusában megkezdődtek az emlékmű felállításának előkészületei. Az emlékszobor mintájának kiválasztására a képviselőtestület bizottságot küldött Siklódy Lőrincz műtermébe. A rajzon történt egyeztetések után a művész elkészítette a szobor életnagyságú mását, mely ellen az elöljáróság nem emelt kifogást. Ezután már készen állt a szobor a bronzba öntésre. A község elöljárósága felhívást intézett a lakossághoz, hogy az 1929-es év augusztus végéig minden hősi halott hozzátartozója jelentkezzen a községházán, hogy a halott nevét és személyes adatait fel tudják jegyezni, mint fogalmaztak „nehogy a hősi emlékről csak egyetlen hősi halott neve is lemaradjon”.
Az elöljáróság úgy gondolta, hogy az emlékmű felállításához szükséges anyagi források előteremtésében a helyi lakosságnak is ki kell vennie a részét. Ennek értelmében minden háztulajdonostól szobánként 80 fillért, a nyaralóktól pedig 4 és 8 pengő közti hozzájárulást kívántak beszedni. A vármegye azonban ezt a határozatot a lakosság megadóztatásaként értelmezte. Az adót a pótadó keretein kívül nem lehetett beszedni, így a megye a határozatot megsemmisítette. Az 1929-es esztendő is eltelt anélkül, hogy a szobor felállításra került volna. Csak 1930. augusztus végére fejeződött be a kocsi- piac helyének parkírozása. Ekkor már javában folytak a szobor felállításának előkészületei.
A szobor felavatására végül 1930. szeptember 7-én 11 órakor került sor. Az ünnepség előtt reggel a község templomaiban ünnepi Istentiszteletet tartottak. Ezután vonultak az érdeklődők a szobor leleplezésének színhelyére. Nemcsak Gödöllőről és a gödöllői járásból, hanem a szomszédos járásokból és Budapestről is érkeztek az avatásra. Fél 11-re a főtéren közel 5000 ember szorongott. A szobrot 11 órakor Horthy Miklós kormányzó leplezte le, aki az egész családjával megjelent az eseményen. Az avatóbeszédet Endre Zsigmond országgyűlési képviselő tartotta. Az eseményen Czeisel Erzsike hadiárva szavalta el Kökény Ferenc külön erre az alkalomra írt versét. Az avatáson az Iparos Dalkör szolgáltatta a dalokat. Az elhangzott beszédek és műsor után a résztvevők koszorúkat helyeztek el a szobor talapzatán. Az ünnepség után a Juhász-féle vendéglőben tartottak fogadást 120 fő részére. A felállított szobor környezetét is rendbe hozták. A kertészetileg gondosan tervezett, ízlésesen kialakított kis park ettől fogva a „Hősök ligete” nevet viselte.
Az alkotás egy fiatal férfit ábrázol, aki a jobb kezében egy nemzeti színű zászlót, baljában pedig egy virágcsokrot tart. Siklódy Lőrinc, ezzel a szobormintával nyerte meg az országos tavaszi tárlaton a főváros nagydíját. A szobor azonban ennek ellenére sem aratott osztatlan sikert Gödöllőn. Volt, aki rohamsisakot hiányolt a szobor fejéről, valakinek egy ágyúcső, vagy legalább egy ágyútalp hiányzott az alkotásról, mert ezek nélkül hogyan lehetne katonai az emlékmű. Voltak, akik a lábának görbeségét kritizálták, de volt, aki nevet adott az emlékműnek. „Fagyos Matuznak” hívták a szobrot, mert egy ilyen nevű gazdára hasonlított az alkotás arca. Akadtak olyanok, akik szerint a legnagyobb probléma, hogy a szobor nem lett felszentelve. Előfordultak olyan vélemények is, mely szerint egy idő múlva a nép a közelben álló Flórián szobrot fogja az első világháborús emlékműnek nézni, mert azon van sisak. A szobor körüli vitában a testületnél sem volt egységes álláspont, volt olyan képviselő, aki szerint „ez a csizmás paraszt legfeljebb Dózsa György paraszt hősét ábrázolhatja.” A Gödöllői Hírlap hasábjain Hovhanessian Eghia kelt a szobor védelmére. Az ügy addig dagadt, amíg a képviselőtestület is kénytelen volt vele foglalkozni. Hosszas vita után azonban a közgyűlés a szobor kifogás nélküli átvételét rendelte el. A határozatot a vármegyénél Guth Jenő képviselő megtámadta, de a fellebbezését az alispán elutasította.
A szobor kálváriája a felállítás után több mint 20 évvel az 1950-es években kezdődött. A talapzaton eredetileg a következő szöveg volt olvasható: „Mi nem felejtünk. Nem felejthetünk…”. Ez akár utalás lehetett volna Trianonra, ezért az 1950- es években a biztonság kedvéért eltávolították a feliratot. A talapzat elején a koronás címer is látható volt, melyről a koronát szintén az 50-es években levésték. Az 1970-es években a szövetkezeti áruház építésével átalakult a tér szerkezete. Ekkor az emlékművet- mint oda nem illő tárgyat-, nem kívánatosnak nyilvánították. A helyhiány és az akkori politikai szemlélet miatt, a szobrot száműzték a régi református temető egy elhagyott részére.
A szobor, temetőből a városközpontba – az eredeti helyére – történő visszaállítását először Xantusz Zoltán szorgalmazta, mikor levelet írt 1987 novemberében a városi tanács elnökének. A felvetésre két alkalommal történt egyeztetés és egy alkalommal bejárás, de érdemi munka nem kezdődött el az ügyben.
1988 májusában a téma már a Gödöllői Mindenes hasábjain jelent meg, mikor szintén Xantus Zoltán tárta a széles nyilvánosság elé a kérdést, mellyel egy lavinát indított el. A következő 1 év során szinte minden lapszámban szerepelt a téma, hol a városvezetés, hol a lakosság véleményét tükrözve.
A visszaállítás ügye a Városszépítő Egyesület 1988. júniusi közgyűlésén is éles vitát váltott ki, ahol már nem csak a szobor visszaállításáról volt szó, hanem annak eredeti helyének, környezetének sorsáról is. A korábbi kis parkocska szinte megszűnt, amit nem az épületek foglaltak el, az is elhanyagolt állapotban volt. Az egyesület közgyűlése hosszas vita után sem tudott állást foglalni a kérdésben. Többen voltak, akik a visszaállítást ellenezték a magas költségekre és a szobor esztétikai kivitelezésére hivatkozva. Az akkori evangélikus lelkész azt javasolta, hogy az evangélikus templom és a városháza közti területen – ahol korábban lakóházak álltak – állítsák föl a szobrot és a környezetét pedig parkosítsák.
1988 őszén Bakonyiné Schubert Éva főépítész 3 különböző tervet vázolt föl, melyek megjelentek a Gödöllői Mindenes októberi számában. Az első az eredeti, még a 70-es évekből szármaró rendezési tervből származott. Itt a kis park helyén parkolót létesítettek volna, a szobor pedig nem itt, hanem a település más részén kapott volna elhelyezést. A második terv a tér helyére szintén parkolót képzelt, mely köré pavilonok is épültek volna. Ezek közé szorították volna be a szobrot, annak jelentőségét és láthatóságát minél inkább csökkentve. A harmadik terv alkalmazkodott leginkább az alkotáshoz és a korábbi állapotokhoz. Itt a visszaállított szobor körül díszburkolat, a téren pedig növények, padok kaptak volna helyet. Nem véletlenül támogatta a Városvédő egyesület a tervek közül a harmadikat. Végül a Városi tanács az 1989-es évre a költségvetésből 500.000,- forintot szavazott meg az áruház mögötti tér rendezésére. Emellett felszólította az egyesületet és mindenkit, aki a témában érdekelt volt, hogy a társadalmi vitát a Végrehajtó Bizottság május 4-i üléséig folytassák le.
1989. június elsején a Végrehajtó Bizottság Városi Tanácsülést hívott össze, melyen többek közt tárgyalták az áruház mögötti terület rendezését is. Az ülés során több tanácstag is különböző okokra hivatkozva élesen ellenezte az emlékmű visszaállításának a tervét. Végül azonban a tanács a szobor visszaállítása és a terület parkosítása mellett döntött. A tér rendezésére 2.500.000,- forintot szavaztak meg, emellett elhatározták, hogy az egyes munkafolyamatoknál társadalmi munkát fognak igénybe venni. Határozatot hoztak, hogy a szobor egy 2.8 m x 2,28 m-es talapzatra az aluljáró lépcsője és a téren álló négy fa közti területen egy kis 10m sugarú kör középpontjába kerüljön. Az elhatározáson és a határozatokon kívül azonban 1989-ben már nem indult meg a munka. 1990 áprilisában kezdték meg a terület rendezését, majd májusban már készítették a szobor alapját. Júliusban felkerült a szobor az alapzatra és pár hónappal később a település már a szobor előtt a kis téren emlékezhetett meg az 1956. október 23-i forradalomról.
Az első Xantusz Zoltán által írt levélben már szerepelt a II. világháborús halottak emlékének megőrzésére irányuló indítvány is. 1942-en az I. világháborús emlékmű hátuljára egy műkőtáblát erősítettek, melyre elkezdték fölvésni a II világháború gödöllői áldozatainak nevét. Ezt azonban 12 név után abbahagyták azzal az ígérettel, hogy megvárják a háború végét és akkor folytatják a munkát. Azonban a többi áldozat nevének megörökítésére már nem kerülhetett sor. Xantusz azt az álláspontot képviselte, hogy a hősi halottak felkutatása után ezen a táblán kell a többi áldozat nevét is feltüntetni. Az 1988-ban a főépítész által benyújtott tervek közül a harmadik tervben – melyen a szobor szinte az eredeti helyén kapott helyet egy kis parkkal körülvéve –az I. világháborús emlékművet egy téglafal félkörívesen vette körül, melyen helyet kapott volna egy emléktábla, melyen a II. világháború áldozatainak névsora kapott volna helyet.
