Szentjakab puszta elő okleveles említése 1363-ból származik, ekkor a mogyoródi bencés apátság emberei hatalmaskodtak a váci püspökség itteni birtokán. A későbbi évszázadokban is rendszeresen feltűnik a település neve a különböző iratokban. Szentjakab első okleveles említéséből is kiderül, hogy már ekkor a váci püspökség birtokában volt és többnyire ott is maradt a 20. század elejéig. A település a nevét az egykor itt állt templom védőszentjétől kapta, mivel 1363-ban Szentjakabként említik a települést, így biztos, hogy a templom ekkor már állt. Azonban a régészeti leletek alapján a település már biztos, hogy a 10-11. században létrejött.

Lázár deák a „Tabula Hungariae”, a Magyar Királyságról készült első fennmaradt nyomtatott térkép készítője. 1528-ban készítette el a térképet, melyen Kerepes mellett feltűnik egy S. Jacob nevű település, melyet a kutatók a későbbi Szentjakabbal azonosítottak. Ez azt is bizonyítja, hogy a 16. század elején még állt a település. Az 1500-as évek közepére viszont a település elnéptelenedett, 1546-ban már pusztaként jelenik meg az összeírásokban. 1625-ben Szentjakabot már Mogyoród pusztájaként említik.

Szentjakab árpád-kori, középkori települése után az 1720-as években a váci püspök tulajdonában álló terület pusztaként szerepel, melyet a mogyoródi jobbágyok műveltek. A jobbágyok állatokat is tartottak a területen emellett kaszálták is. II. József az 1780-as években a területet elveszi az egyháztól és államosítja. A kincstárnak bevétele az állattartásból származott. A pusztán ekkor két lakóház állt két családdal, összesen 21 fővel. Ezután kezdődött meg a második település kialakulása. 1865-ben határrendezés történt, mely nyomán a váci püspökséghez visszakerült 2500 hold, melybe a puszta is beletartozott. Ekkor már 65-en lakták. A váci püspöki uradalom tulajdonát képező Szentjakab puszta mind törvénykezésileg, mind közigazgatásilag, mind adó tekintetében Mogyoród községhez tartozott. 1900-ra a lakosság száma elérte a 112-főt. 1902-ben a püspökség fölparcellázza a környező földterületeket, kivéve 617 hold erdőt, ami a koronauradalom kezelésében maradt. Ezzel együtt megszűntetik a püspökség juhtenyészetét is. A földeket környékbeli gazdák szerzik meg. Az 1902. évi földvásárlás során a majorgazdasági központot N. Hartmann József mogyoródi gazda vette meg teljes gazdasági felszerelésével együtt. Az akkor kb. 100 fős település ezután kezdett elsorvadni, a lakosság szép lassan elköltözött. A korábban 100 fő fölötti lakosság létszáma 1913-ra 20 fő alá zsugorodott. Az 1930-as népszámlálás már nem is említi külön az itt lakók létszámát, csak egyben a Mogyoród külterületén élőkkel.

Csak a léckerítéssel körbekerített temető maradt meg a tó közelében egy akácosban, az egykori falutól 300-400 méterre. Itt 80-100 korábbi lakos aludta örök álmát.1918-ban Sztelek Dénes erdészt még a szentjakabi kis temetőben hantolták el. Az elnéptelenedett falu kis házhelynyi temetőjét a hozzátartozók még látogatták az 1950- es években is. 1958-60 táján az erdészet területrendezésre hivatkozva, ledózerolta a sírokat, ezzel megszüntetve az egész temetőt. 1966-ban már csak a temetői nagykereszt állt az út közelében, később azt is kidöntötték.

A Szentjakabi-tó egy töltéssel elrekesztett mesterséges tó. A tó felduzzasztásának ideje ismeretlen. A 18. században már létezett, mert az I. katonai felmérésen szerepel. A víz egy közelben fekvő forrástóból ered, melyet Püspök-kútnak neveznek. A forrás egy kis tavacskává szélesedett melyen régen kacsák is úszkáltak, de az 1980-as évek elejére elposványosodott. Korábban a felszín felett, később már csak a felszín alatt csordogált a víz a Szentjakabi-tó felé.

A Szentjakabi tavat, mint fürdésre alkalmas vízfelületet a gödöllői művésztelep tagjai fedezték fel a 20. század elején, mellettük hamar megjelentek a fürödni vágyó emberek. Iparosok, mesterek, mesterlegények egyedül vagy családostul lepték el a tavat leginkább a meleg hétvégéken. A tó magántulajdon volt, de bárki fürödhetett benne. Az emberek többsége gyalog ment Gödöllőről, de voltak, akik inkább a HÉV-et vagy éppen kocsit választották utazási eszközül. Nemcsak fürödni, hanem piknikezni is kijártak a tóhoz. Ételkosárral, borral, néha cseléddel és cigánybandával is érkeztek a tópartra. A tó élővilága az 1920-as években a méretéhez képest jelentős volt, a halak közt ponty is előfordult a vízben, de folyami rákokat is lehetett fogni a tóból.

1916-ban a tavat a püspökség Kiss Tibor szolgabírónak, adta el, a korábbi kasznárházzal, melléképületekkel és 30 hold földdel együtt. 1918-tól egyre többen fedezték fel a kis fürdőtavat a budapesti polgárok közül. A háború miatt a távolabbi fürdőhelyek látogatása szinte lehetetlenné vált. Kiss Tibor egy kabinsor felállításával is próbálta a tó fürdő jellegét erősíteni, melyet a tó nyugati oldalán helyezett el. A kabinok mellett ekkor már csónakok és büfé -ahol sört-bort és hideg ételt fogyaszthattak- is a pihenni vágyók rendelkezésére állt. Ekkor már rendszeresen jártak ki a szadai zenészek szórakoztatni a fürdőzőket. Fizetni csak a kabinokért kellett, a fürdés ingyen volt. Ez az élénk fürdőélet az I. világháború után jelentősen megcsappant. Kiss egy házat is épített a területen, melyet nyaranta használt a családjával. 1921-ben azonban a ház leégett. Újjáépítették, de innentől fogva Kissék már nem használták, hanem bérbe adták. De nemcsak a házat adták bérbe, hanem az egész tavat, kabinostul, csónakostul, büféstül. Az 1930-as években, a kocsmában már meleg ételt is lehetett kapni, konyhája nemcsak hétvégén, hanem hét közben is üzemelt.

A II. világháború után a tó és a körülötte lévő 30 holdas terület az államé lett. Eleinte a Kisállatenyésztő Intézet foglalkozott kacsa és hal tenyésztéssel, kevés sikerrel. Később az Agrár Egyetem Ifjú Gárda Tsz-kezelésébe került, de hamarosan továbbadták. Közben a tó állapota folyamatosan romlott. Végül a gépgyár főkönyvelője Csighy István szorgalmazta a terület megszerzését. A 30 holdas terület egy részére Mogyoród is igényt tartott. Megegyeztek a gépgyárral, hogy 13 hold szántó kerül Mogyoródhoz, a többi 17 a gépgyáré lett a tóval és annak forrásával , a Püspök-kúttal együtt. A területen üdülőhelyet kívántak létrehozni, ezért azt körbekerítették az 50-es évek végén. Az egész területen fásítást és átalakításokat kezdeményeztek. A tó partján egy jegenyefasort ültettek, a tó végén egy halszaporító medencét alakítottak ki. Szintén a tó végén egy fahidat is létesítettek. A területet ezentúl csak a gépgyár dolgozói látogathatták, idegeneknek tilos volt a bemenet. Az 1970-es évek végén a tóból az iszapot kotrógépek segítségével távolították el. Az M3-as autópálya nyomvonala éppen csak elkerülte a kis tavat. De nem kerülte el az akkor már teljesen elnéptelenedett falut. A nyomvonal miatt szinte az összes ház eltűnt. Az autópálya miatt már a nyomaikat sem lehet látni.

A Szentjakabi-tó forrásaként szolgáló Püspök-kút közelében állítottak fel egy ÁVH kiképzőtábort. Az ekkor már elmocsarasodott tavacska forrását az ÁVH-sok betongyűrűkbe kényszerítették, innen nyerték az ivóvizet. Áramot is vezettek póznákon az erdőbe. A tábort 1956-ban zárták be, a barakkokat a feldühödött szadai legények rombolták le.